Sportaza tippek a sportfogadás megkezdéséhez

Valamilyen formában a fogadás, a játék az emberi civilizáció kezdete óta itt van, mindig is népszerű időtöltés volt. De vitán felül áll, hogy soha nem volt annyira népszerű és nem vonzott annyi játékost a Sportaza és a többi hasonló platform, mint manapság. Ez persze érthető is és magyarázható azzal a digitális világgal amelyben élünk és amely kedvez a Sportaza oldalnak és társainak.

Az ókori és régebbi fogadásoktól eltekintve, a mai értelemben vett sportfogadás, amely a Sportaza elődje is volt, valahol a 17. század folyamán alakult ki. Jelentős mértékben járult hozzá ezen időtöltés elterjedéséhez az angol királyságban népszerű lóversenyzés. Köztudott ugyanis, hogy az angol királyi család is nagyon kedveli ezt a sportot.

Sőt, nem csak magát a versenyzést, hanem a Sportaza jellegű fogadásokat is. A legnagyobb angol lovasderbiken rendszerint ott vannak a királyi család tagjai, akik előszeretettel kötnek fogadásokat is a nagyobb futamok győzteseire.

Egyébként, érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a magyarországi sportfogadás is az angolból ered, gróf Széchenyi István honosította meg ezt az időtöltést, miután az 1800-as évek elején egy hosszabb utazáson járt a brit szigeteken.

Az internet mindent felforgatott

A sportfogadások a huszadik század során világszerte népszerűek voltak, az internet és a Sportaza meg a hozzá hasonló oldalak megjelenése azonban alapjaiban forgatta fel az ágazatot.

Az online fogadási oldalakkal ugyanis tágra nyílt a világ a játékosok előtt. Egy ilyen fogadási platformon a világ különböző pontjain megrendezett versenyekre tudsz fogadni, ráadásul a nap 24 órájában. Ugyanakkor, magukon az oldalakon arra is lehetőséged van, hogy élő közvetítés keretében nézd az adott mérkőzést.

Az online sportfogadási oldalak az aktuális évtizedben népszerűbbek, mint korábban. Köszönhető ez többek között annak is, hogy ezeken a platformokon például e-sportokra, virtuális sportokra, de tévésorozatokra vagy választásokra is lehet fogadni.

Ha még nem kóstolták bele az online fogadások élményébe, az alábbiakban kapsz néhány tanácsot, hogyan is kezdj hozzá, hogy a játék élvezetes legyen és esetleg némi pénzt is nyerhess vele.

Nézz utána a háttérnek

Ha szeretnél rendszeresen fogadni, akkor felejtsd el a kezdők szerencséjét. Egyszer, kétszer bejöhet, de hosszabb távon nem egy működő stratégia. Ez azt jelenti, hogy mielőtt fogadnál egy mérkőzésre, végezz kutatást.

Erre többféle lehetőséged van. Megnézheted a különböző sportportálokat, de magukon a fogadási oldalakon is gyakran találhatsz statisztikákat, elemzéseket, tippeket, amelyek alapján biztonságosabban alakíthatod ki a tippedet, hogy az győzelmet hozzon a számodra.

Persze, azt fontos itt is leszögetni, hogy a sportfogadás elsősorban szórakozásnak számít, soha ne tekints rá úgy, mint megélhetési lehetőségre. Fantasztikus hírek olvashatók hihetetlen nyereményekről, de ezek csak a kivételt jelentik.

Használd ki a bónuszokat

A sportfogadási oldalak számos bónuszt kínálnak a játékosoknak, különösen azoknak, akik újonnan nyitnak fiókot az adott platformon. Ezeket a bónuszokat érdemes figyelemmel követni és lehetőleg ki is használni őket.

Ilyen módon általában fogadásra szánható pénzt ajándékoz neked a fogadási oldal, ami azért lehet hasznos, mert így saját pénzed kockáztatása nélkül szerezhetsz rutint a fogadásokban, úgyhogy később, amikor már saját tőkéddel játszol, sikeresebb lehetsz, tanulva az első néhány fogadás hibáiból.

A kedvenced nem biztos, hogy a nyerő is

Sokan úgy állnak a fogadásokhoz, hogy elsősorban azokra a csapatokra teszik a pénzüket, amelyeket kedvelnek. Ha komolyan gondolod a fogadásokat, akkor ez nem a jó stratégia. A fogadások során félre kell tenni a személyes szimpátiát, helyette objektíven, a valós tények alapján tippelni.

Ha tudod, hogy a kedvenceid nincsenek a legjobb formában, de nem akarsz ellenük fogadni, akkor inkább ne fogadj. Ellenben, ha mégis megteszed, akkor pedig a valós tényállásnak megfelelően tippelj.

Lovehostel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back to top